A világ legjobb csapata

Én nemrég egy nagy karrierugrást kaptam az élettől, mert felkértek egy nagyvállalat vezetői posztjának ellátására, és én bátran és boldogan igent is mondtam a felkérésre, noha tudtam, hogy ez számomra rengeteg feladatot és új kihívást hoz majd. Sosem féltem ezektől a helyzetektől, mindig szerettem az új dolgokat az életemben, de azért azt is tudtam, hogy közel kétszáz ember életének és munkájának az irányítása nem lesz könnyű feladat. Számítottam rá, hogy lesznek kellemetlen helyzetek is, és egy-két olyan terület, ahol változtatást kell végrehajtanom, mert bár jól működött a cég, jó vezetővel, aki nyugdíjba vonult, tehát nem leváltásról van szó, de biztosan vannak olyan részek, amik nem vagy nem tökéletesen működtek.

Arra azonban nem is számítottam, ami fogadott. Alig kellett belenyúlni a rendszerbe, az emberek nagyon jó munkaközösségben és jó hangulatban élték a mindennapjaikat, és ami még meglepőbb, hogy nagyon jól, gyorsan és hatékonyan dolgoztak már az első nap is, mikor elkezdtem átvenni a munkát. Hihetetlen, hogy az elődöm mennyire jól és szépen vezette ezt a céget. Még a külső szolgáltatók terén se nagyon találtam senkit, aki ne felelt volna meg az én elvárásaimnak is, és ne úgy végezte volna a munkáját, ahogy a vállalatnak a legjobb.

Egyetlen terület volt, ahol hiányosságokat tapasztalatam, a munkavédelem. A törvényi kötelezettségeknek teljesen megfelelően működött a cég, de valódi védelmet nem nagyon éreztem, hogy nyújtott volna a felállított rendszer akár a mindennapok, akár a munkavédelmi oktatás területén. Itt szolgáltatót váltottam, mert ismerem a világ egyik legjobb csapatát az előző munkahelyemről, akik nem csak tényleges védelmet adnak a mindennapi működés számára, de valódi érdekes oktatást nyújtanak az alkalmazottaknak. Már alig várom, hogy megkezdjék velük a munkát, és lássam a sok meglepett arcot a munkavállalók körében, hogy nem a szokványos, unalmas oktatási napot kapták, amire vártak.

Vélemény, hozzászólás?