Az élet számos területén megtörténik velünk, hogy beleszeretünk egy illatba, egy stílusba, egy mintába, egy formába vagy egy színbe és nem tudunk eggyel megelégedni belőle. Keressük a hozzá passzoló darabokat, vagy eleve készletben vásároljuk meg őket, hogy minél több számban és formában gyönyörködhessünk bennük, vagy minél többféle módon használhassuk őket.
Az ékszerek terén például, ha egy egyedi készítő vagy egy márka valamilyen nagyszerű megoldással vagy színkombinációval áll elő, nehéz megállni, hogy csak egy fülbevalót vegyünk vagy csak egy karkötőt, akkor már érdemes összeválogatni belőlük egy egész szettre valót, hogy egy letisztult ruhadarab mellett egymást emeljék ki a nyakba-fülbe-karra való kiegészítők.
A étkészletek terén nem kérdés, hogy egyben sok darabot veszünk ugyanabból a gyártmányból, de sokszor előfordul, hogy egyesével árulják a különleges darabokat, ami rögtön előhozza a dilemmát, hogy vajon hányat vegyünk belőle. A ruha kollekciók esetében is nagy a kísértés, egyféle anyagból felsők, szoknyák és nadrágok, sőt sokszor egyéb kiegészítők is készünek, amik szinte kérik, hogy vigyük mindet haza. Ha a minták és a színek erősebbek, szinte képtelenség együtt hordani őket, de felváltva, mással kombinálva mindig velünk lehetnek bizonyos formában.
Hasonlóan vagyunk a kedvenc Avon illatokkal, amikből legtöbbször nem elég csak magát a parfümöt megvenni, akkor már legyen egy dezodor és egy tusfürdő is hozzá minimum. A testápolóról nem is beszélve! Ezért lehet a legnépszerűbb változatokat szettben kapni, ráadásul jutányosabb áron, mintha egyenként szereznénk be őket. Szerencsére a finom illatokból sosem elég, de azért figyeljünk oda, hogy ne egy fullasztóan erős illatfelhőt csináljunk magunk köré a diszkrét illatok túlzott használatával.